- Te jó Isten - hallottunk meg egy ismerős hangot. A hang forrásához kaptuk tekintetünket, mire teljesen ledöbbentünk.
- Jongdae? Te mióta vagy itt? - teljesen zavarba jöttem, a szívem is hevesebben vert.
- Öhm... Előbb léptem be, egy 5 másodperce... Azt hiszem, megzavartalak titeket. Megyek is - ment volna már ki, de Luhan megállította.
- Maradj! Már végeztünk - villantott felé egy perverz mosolyt.
- Fúj. Még jobb... - húzta el száját. - Öltözzetek már fel, kérlek.
Azonnal szétrebbentünk Luhannal, majd összeszedtük a korábban eldobált ruhadarabjainkat, amit aztán magunkra vettünk.
- Gyere, ülj csak le - ült arrébb Luhan.
- Biztos nem ülök le arra a kanapéra, amin az előbb szétkúrtátok egymást.
- Csak Jongin kúrt szét engem - mondta egyszerűen Luhan, mire megböktem a könyökömmel, hogy azért ennyire ne feltűnősködjön. - Egyébként miért is jöttél át?
- Már semmiért. Hagyjuk. Sziasztok - s azzal ki is vágta az ajtót, kilépett rajta, majd becsapta maga után. Miért van olyan érzésem, hogy most utált meg engem Jongdae? Felpattantam a kanapéból, majd utána siettem. Még az utcában sétált, így gyorsan el tudtam kapni.
- Jongdae, mi a baj?
- Egyszerűen nem tudom felfogni és elfogadni, hogy melegek vagytok és a faszotokat szeretitek egymásba dugdosni. Férfiak vagytok! A puncit meg a nagy csöcsöket kell szeretnetek! Nem értelek titeket - rázta meg fejét. Kicsit fájtak szavai, de ez ellen sajnos nem tudok mit tenni.
- Sajnálom - suttogtam. Nem válaszolt, csak elsétált mellőlem. Egy ideig még néztem távolodó alakját, aztán könnyek gyűltek szemeimbe. Úgy érzem most csalódtam Jongdaeba... Sose gondoltam volna, hogy ily módon a földbe döngöl. Elkezdtek folyni könnyeim, amit letöröltem pólómmal, de azok nem akartak alábbhagyni, úgy folytak, mint a patak.
Visszamentem Luhanhoz, aki a konyhába tevékenykedett.
- Na, mi volt? - kérdezte kedvesen. Nem válaszoltam, csak lerogytam a földre, s kitört belőlem a halk zokogás. Luhan egyből letérdelt elém, majd megölelt, közbe folyamatosan aggódó hangnemben kérdezgette, hogy mi a bajom. Nem tudtam erre a kérdésre válaszolni, egyszerűen nem volt erőm.
- Gyere, próbálj felállni, kérlek! Felviszlek a szobámba - ahogy kérte, felálltam, majd felkísért a lépcsőn, onnan pedig a szobájába. Leültetett az ágyra, s adott egy zsepit. Feltettem lábaimat, majd rádőltem egy párnára, s lehunytam szemeimet. Még éreztem, hogy Luhan párszor megsimogatta fejemet, majd adott homlokomra egy lágy puszit, s aztán már álomba szenderültem.
Két résszel előbb mintha nem zavarta volna Chent az hogy melegek a barátai. Úgylátszik látni már több a kelleténél mint csak tudni.
VálaszTörlés